Eltűnt személy keresése

2015. március 9:
17:10 perckor egy idős hölgy személyesen tett bejelentést a tűzoltóság ügyeletén, hogy fél kettő óta nem találja a férjét. A hölgy először a helyi rendőrségen próbált bejelentést tenni, ezen időben éppen nem volt ügyeleti szolgálat, majd ezt követően a 107-es segélyhívón, ahol azt a segítséget kapta, hogy a holnapi napon vigyen be egy fényképet az eltűnt személyről. Ezek után keresett meg bennünket. Az idős úr 79 éves, egy hideg éjszakát minden bizonnyal nem élt volna túl. Egy ételhordóval az ebédért indult egy helyi vendéglátó egységbe, de oda már nem érkezett meg. Mivel a városban kizárólag tűzoltóságon működik 24 órás szolgálat, a legtöbb esetben bennünket keresnek és találnak meg a bajba jutottak.
A szükséges információk begyűjtése után megkezdtük a keresést, valamint értesítettük a polgárőrséget, akik szintén megkezdték az eltűnt személy felkutatását. Idő közben a helyi rendőrség munkatársaival is sikerült a kapcsolatot felvenni. Valamint a Kutyákkal az Életért Alapítvány egy helyi tagjával is kapcsolatba léptünk, aki rendelkezik kereső kutyával.
A keresésbe bekapcsolódott az eltűnt személy fia, aki megtalálta az idős úr kerékpárját a Hunyadi utca végén, ami a település egyik külső utcája, innen a kutyás keresés már lehetséges volt ezért riasztottuk a Kutyákkal az Életért Alapítványt és a terület átvizsgálását megkezdtük a polgárőrséggel együtt, valamint a helyszínre érkezett az Alapítvány egy helyi munkatársa, aki egy kutyával szintén megkezdte a keresést. Közben a rendőrség is folytatta az adatok gyűjtését.
19 óra után egy helyi lakos - Görbe Zsolt - bejelentést tett, miszerint egy idős urat látott gyalog a Jászágóra vezető út mellett, ezután megosztottuk a keresőket, a tűzoltók és a rendőrök a Jászágói útra mentek át, a polgárőrség és a kutyás kereső maradtak a Hunyadi utcánál.
19:22 perckor a bejelentő és a tűzoltók megtalálták az eltűnt idős urat, riasztottuk a mentőszolgálatot, akik a helyi mentő gépjárművet küldték segítségünkre, valamint értesítettük a rendőr kollégákat, a polgárőröket és a kutyás keresőt az eltűnt személy megtalálásáról.

A keresésben résztvevők:

Jászárokszállás Város Polgárőrsége
Jászárokszállási Rendőrőrs
Kutyákkal az életért alapítvány
Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete

Köszönjük Görbe Zsolt segítségét!